Adrián – Balatoni Szerelem

Adrián bemutatkozik – Ahogy a dal születik

 Üdv. Mindenkinek!
Kezdjük az elején, pörgessünk vissza kerek 28 évet , na jó, 
azért ne teljesen!
Első emlékeim közé tartozik, hogy megtanultam hallgatni 
egy névre, ami azóta is egészen jól megy!
Adrián, nos így hívnak 28 éve. 
A zenéhez való kötődésem már fiatal koromban kialakult, 
mikor dobozokból nem várat építettem, 
hanem dobszettet, s úgy koncerteztem végig a házat. 
Szereplési vágyam csillapíthatatlan volt, 
s rossz kölyökként azt hittem, az élet sokkal többet adott, 
mint reméltem! 
Arról álmodoztam, hogy színpadra léphetek, 
s embereknek átadhatom azt, 
ami érzést kelt bennük, vagy épp szórakoztathatom őket, 
hisz mi másról szól a zene  mint az érzelmek kifejezéséről!
Az élet sok rögös út felé vitt, amit egy cseppet sem bánok, 
hisz edzeni az életútra csak így lehet! 
Dobosként kezdtem egy bulizenekarban, 
s így haladtam a célom felé, hogy énekelhessek.
Az évek során egyre több szerepet kaphattam a billentyű 
karjaiban, amit még most is igyekszem tanulni, 
s többet énekelhettem a fellépéseken is. 	dissertation write
Így folyt le az idő homokja életutam homokórájában!
Később elkezdtem egyedül fellépni, s zenélni, 
tiszta szívből törni előre, hogy minél több embert elérjek. 
Ahogy a zene ment meg olykor a nehéz pillanatokban, 
úgy hiszem, én is megtehetem ezt valakiért, 
valakinek, valamiért. Nem panaszkodhatok, 
hisz egyre több helyre sikerült eljutnom, 
s egyre több embert sikerült megismernem.
Saját dalokra törekszem, hogy ezáltal 
még jobban megragadjam a pillanatokat. 
Szeretek írni, költeni, festeni. 
Ezek mind kifejezik a belső érzéseket. 
Nos, ez a dal is így született, a Balatoni szerelem! 
Egy könnyed dal, ami arról szól, 
hogy olykor valami úgy kezdődik el, 
hogy vége már. Vagy éppenséggel észre sem vesszük, 
de elvarázsol minket, s magához láncol. 
Ezek a dolgok megtörténhetnek egy nyáron: 
kalandok, szerelmek, flörtök…
Röviden ennyi rólam, köszönöm a rám szánt pillanatokat, 
s remélem, találkozunk!
Sziasztok!”
Adrián